Liza

20 01 2012

„Én bizakodó vagyok, mert biztosan érzem, hogy valami rendkívüli fog történni az önök életében – azokéban, akik három-négy évtizeddel fiatalabbak nálam. Kultúránk emberei rájönnek, hogyan éljenek fenntarthatóan ezen a bolygón – vagy nem jönnek rá. Mindkét eset rendkívüli lesz. Ha rájönnek, hogyan éljenek fenntarthatóan e bolygón, akkor az emberiség képes lesz meglátni valami olyasmit, amit most még nem lát: a korlátlanul kiteljesedő jövőt. Ha nem jönnek rá, akkor attól tartok, az emberi faj helyet foglal majd a miattunk nap mint nap kipusztuló fajok közt – a naponta kipusztított 200 faj közt.” /Daniel Quinn/

 

Mese a következő generációnak

a.

Azon a bizonyos kétezertizenvalahanyas (vagy huszonvalahanyas?) délelőttön két palack tartalma is a felszínre bugyogott. Az egyik palack kicsi volt, méregzöld színű és az apró parafadugó kihúzása után csupa keserű gondolat illant elő belőle, mint például: „úgy sem fog sikerülni”, „nincs értelme az egésznek”, vagy „nem tehetek semmit”, illetve „a legrosszabb fog elkövetkezni”. Erről a rejtélyes palackról később még esik szó ebben a történetben. A másik inkább flakon volt, nagyobbacska műanyag, színes, harsány címkével felragasztva. A flakon hátoldalán egy másik címke is díszelgett, egy kisebb. Ennek a sarkában pedig egy kicsi narancssárga négyzet terpeszkedett, közepében vastag fekete X-szel. Az apró, de annál érdeklődőbb tekintetű hat éves forma kisgyerek aztán addig-addig faggatta a flakon tartalmát éppen a lefolyóba öntő anyukáját, míg az utánanézett az interneten, mit is jelent a szimbólum. Merthogy neki sem volt fogalma róla. Abban a tudatban, hogy gyermeke egy szót sem fog érteni belőle, mint ahogyan első ránézésre ő sem értett belőle egy szót sem, hangosan felolvasta amit talált. Narancssárga alapon fekete X. Jelentése: „ÁRTALMAS. Anyagok és készítmények, amelyek belélegzésük, lenyelésük vagy a bőrön át történő felszívódásuk esetén korlátozott egészségkárosodást okozhatnak.” A gyermek elismételtette a mondatot. Aztán még egyszer és még egyszer, hogy jól megértse, lassan tagoltatva. Ezután anyja kezére, az asztal sarkára tett flakonra, majd a lefolyóra meredt. Váratlanul olyan harsány kacagásban tört ki, hogy az anya ijedten hőkölt hátra, leverve a meglehetősen ártalmas anyaggal teli tisztítószeres flakont.  (tovább>>)

b.

És itt és ezzel kezdődött el minden. Az anyuka gurgulázva nevető fiára meredt. Aztán ráébredve mit is csinál, azaz mi is volt a kezében, először keservesen sírni, majd később fiát magához ölelve nevetni kezdett. Talán még azt is gügyögte: bocsáss meg, bocsáss meg kicsim! Kettejük tiszta, őszinte nevetése olyan illékonynak és finomnak bizonyult, hogy az ablak résein kiszűrődött az utcára. Mint valami színtelen, szagtalan gáz, felszívódott az orrokon át és egyre több és több embert késztetett kacagásra. És már vihogott az utca, villanypóznástul, göcögtek az utcán hagyott autók, nyerített a kerület, a város, sőt, hangosan hahotázott az ország, a kontinens. De nem csak az emberek zendítettek rá. Kuncogni kezdtek a fák, a folyók, a felhők, hihihi és hahaha – remegtek a hegyek, az óceánok, rázkódott a Hold, a Nap, a napfoltok, röhögtek a csillagok, a galaxisok. Az egész ismert (és ismeretlen) univerzumot átjárta a felszabadult nevetés felvillanyozó remegése, minden szeglete vibrált és vidáman lüktetett.

c.

És ekkor, egyszerre…. hoppp, a nevetéstől az egész világ felébredt! A Világ, mint valami kiskölyök, álmosan nyújtózott egyet, hogy recsegtek-ropogtak bele a csillagok, majd hogy megbizonyosodjon, valóban ébren van-e, meg-megrázta magát. Mintha sűrű szappanbuborék pukkant volna szét, mintha egy szemet borító hályog szívódott volna fel, egyszerre fényesebb és tisztább lett minden. A Földön különös átalakulások kezdődtek el. Az első és talán legfontosabb az volt, hogy a bolygón minden egyes gép leállt. Némaság (az éppen árnyékos féltekén sötétség) borult a városokra. Nem működtek a villanykapcsolók, a mosógépek, a hűtőszekrények, örökre elnémultak az amúgy okos telefonok. Egy szempillantás alatt megszűntek a bankok, leálltak a gyárak, a bányák, az alumínium, műanyag, papír és cementgyárak. A rádiók nem közvetítettek többé adást, és nem jelent meg több újság. Az emberről nagyon sok ideig nem készült képmás – vagy hangfelvétel.

Nem csak, hogy a zöld online-gömböcskék tűntek el a csevegő-programokból, de nem voltak már működő honlapok sem, de minek is, hiszen áram sem volt, így a laptopokat legfeljebb csak szuveníreknek lehetett használni a működésképtelen televíziók tetejére rakva. Néhány szerencsés még tudta néhányszor használni a feltöltött villanyborotváját, és olyanok is voltak, akik a még évek múltával is őrizgették az mp3 lejátszójukat, szigorúan csak egy-egy kedvenc dalt meghallgatva – minden második hónapban. De nem mozdultak többé az autók, és már nem záródtak az ajtók a metrón sem.

(a folytatás itt érhető el)


Actions

Information

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s




%d bloggers like this: