Mesék, (rém)álmok, remények

26 01 2012

Mi köze van egymáshoz a kiszáradt Duna-meder fenekén élő félig galamb félig autó galutónak, a vándornak, aki az üveghegyen túl olyan városokat talál, ahol az emberek még az éjjeli lámpa égőjét is további égőkkel világítják meg, az öreg Teofilnak, a sötét rejtélyek nyomába eredő asztalláb szarvú kecskének, és XIII. Pince Pápának, akit blogja miatt földalatti börtönbe zárnak?

Mindannyian olyan mesék szereplői, amelyeket főhősünk, egy fiatal lány talál meg a padláson, miközben elveszett szülei nyomait kutatja. Itt, ezen a lomos, poros, titokzatos helyen indul a különleges mesekaleidoszkóp.

A történet lapjain, bármennyire hihetetlen vagy bizarr, saját korunk elevenedik meg: őrült szokásaink, habzsolásunk, fogyasztásunk, mérgeink, amikkel egy olyan világot építünk magunk köré, amely szépen lassan ellep és elpusztít bennünket. Hacsak…

Olvass bele! (első rész, PDF, 6859 kb)

A mese teljes szövege (képekkel) letölthető: “Mesék felnőtteknek, akik még gyerekek” (munkacím: “Rémmesék a következő generációnak”) (PDF, 3 666 kb)

Titanic Train (the last coach)





Teofil

24 01 2012

Egyszer volt, mekk, hol nem volt, volt egyszer egy öreg kecske, Teofil. Jobb szarva: fából volt. Három tavasz előtt szarva beszorult a cirkuszkerítésbe és addig-addig, hogy letört. A gazda, Ihók, meg faragott egy újat, ni. Olyat, amilyet. Teofil bal szeme – az is fából volt. Szemét négy tavasz előtt a vadrózsabokor szúrta ki. Nosza, a gazda, aki nagyon szeretett fából ezt-azt bütykölni, faragott neki egy fagolyót, szemnek. Teofil patái – na, azok még megvoltak mind. Maga alá húzta őket és naphosszat a porban heverészett, lecsukott szemmel, szakálla alatt a kecske-nóta sorait füttyögve, hortyogva. Így élt vénecskén Teofil kecskénk, a baromfiudvar lármáját alig mekkzavarva. De amikor a hold sarlója lecsukott kecskeszemnyire véknyult, na, akkor feléledt Teofil és elindult a tanya kerítésén túl pokolbeli kalandjaira.

Teofil és a fantom koca (tovább >>)

Read the rest of this entry »





Széndiók

23 01 2012

Amikor a folyók áradni kezdtek, hát látom ám, néhányan a partjára ültek és kezdték a vizet visszagyömöszölni a medrébe, mintha csak lepedő lenne, amit a matrac alá be lehet gyűrni. Mások meg akkora kanalakat fogtak, mint egy lavor, és a kiöntött vizet hozzáfogtak visszamerni a folyóba: a hidak megteltek tüsténkedő emberekkel, kezükben a hatalmas kanalakkal. De a folyók csak nem akartak rendesen viselkedni. Hallottam, hogy volt olyan vidék, ahol mindent víz borított, víz volt a kertekben, víz az iskolaudvaron, a mozikban, a konyhákban, víz hömpölygött a hálószobákban – csak a folyómeder maradt száraz. Az állatoknak persze több eszük volt. A lovak, régi szokásukhoz híven, szárnyakat növesztettek és magas fák tetejére költöztek. A pockok, nyulak, macskák a békáktól lestek el fortélyokat: volt, aki uszonnyal próbálkozott, de a kutya például, aki ekkor már nem volt az ember legjobb barátja, tüdejét egyszerűen kopoltyúra cserélte. A folyók meg csak áradtak, a cipőm orra is kis híjján vizes lett.  (tovább >>)

Read the rest of this entry »





Glukk

22 01 2012

1.

Rattus phonecus

Egyszer lesz, hol nem lesz – hol nem lesz víz, élt egyszer egy kiszáradt folyómederben egy galutó. Galutó: fele részt galamb, olyan gerleszerű, fele részt meg autó. Kipufogó csőre volt, meg bajsza, mint az ablaktörlő, lába olyan gumi féleség. Nyári. Fele részt ember is volt, már ami a természetét illeti, a többi részén meg lógó orrú biológusok, ornitológusok, meg szihológusok osztozhatnak. Neve nem volt, vagyis nem lesz, mindig azt turbékolta öblösen és fémesen, hogy glukk-glukk, hívjuk mi is így: Glukk-Glukk, vagy csak egyszerűen Glukk. Ott, nézd csak, a kiszáradt meder közepén van egy nagy rakás egymásra dobált próbababa! Amikor már alig adott vizet a folyó, az embatok gátat emeltek rajta, valahol a piros oszlopos híd után. Így lett a Duna-tó. Amikor már a tó is kezdett fonnyadni, és a folyó sem volt már nagyobb, mint egy apró kanális, az embatok még egyszer gátat emeltek, valamivel feljebb. És mert akkoriban még megszámlálhatatlan dishop állt nyitva, hát mi másból építették volna, mint milliónyi próbababából. A Lánchíd után halmozták fel őket. Aztán ez elől is elapadt az ér, és a babákat lassan befújja a forró szél a poros lomok, a lomos romok, a meder szétmállott vickei és vackai közé. E kupac alján, az egyik szürkére kopott baba üreges fejébe élt Glukk. A galutó. Élt, vagy legalábbis úgy csinált.  (tovább>>)

Read the rest of this entry »





Pince

21 01 2012

XIII. Pince Pápát, ki e néven az első, az egyházi rendőrség minden hűhó nélkül villámgyorsan tartóztatta le. Alig jelent meg az írása, máris az Egyháznak abba a pincéjébe zárták ahová 33 lépcsőfok vezetett, 33 egymásba nyíló szoba végén, 33 ajtón 33 lakattal lezárva – mindegyiken egy-egy-egy. A Pápa, mert hiszen ki is parancsolhatna egy ekkora méltóság fogvatartóinak, talán ott vesz éhen és szomjan a legutolsó szobában, ha nincs minden Pápa fölött egy Főpápa (ez esetben 3 Főpápa is), akik titokban összeültek, alaposan megvitatták a kényes kérdést és arra jutottak: a Pápát el kell engedni. Még össze is kacagtak: ugyan! Semmiség. Az alábbiakban az írás néhány részlete olvasható, amely miatt Pincét, ha csak 3 éjszakára is, de a pince mélyére vetették: (tovább>>)

Read the rest of this entry »





Liza

20 01 2012

„Én bizakodó vagyok, mert biztosan érzem, hogy valami rendkívüli fog történni az önök életében – azokéban, akik három-négy évtizeddel fiatalabbak nálam. Kultúránk emberei rájönnek, hogyan éljenek fenntarthatóan ezen a bolygón – vagy nem jönnek rá. Mindkét eset rendkívüli lesz. Ha rájönnek, hogyan éljenek fenntarthatóan e bolygón, akkor az emberiség képes lesz meglátni valami olyasmit, amit most még nem lát: a korlátlanul kiteljesedő jövőt. Ha nem jönnek rá, akkor attól tartok, az emberi faj helyet foglal majd a miattunk nap mint nap kipusztuló fajok közt – a naponta kipusztított 200 faj közt.” /Daniel Quinn/

 

Mese a következő generációnak

a.

Azon a bizonyos kétezertizenvalahanyas (vagy huszonvalahanyas?) délelőttön két palack tartalma is a felszínre bugyogott. Az egyik palack kicsi volt, méregzöld színű és az apró parafadugó kihúzása után csupa keserű gondolat illant elő belőle, mint például: „úgy sem fog sikerülni”, „nincs értelme az egésznek”, vagy „nem tehetek semmit”, illetve „a legrosszabb fog elkövetkezni”. Erről a rejtélyes palackról később még esik szó ebben a történetben. A másik inkább flakon volt, nagyobbacska műanyag, színes, harsány címkével felragasztva. A flakon hátoldalán egy másik címke is díszelgett, egy kisebb. Ennek a sarkában pedig egy kicsi narancssárga négyzet terpeszkedett, közepében vastag fekete X-szel. Az apró, de annál érdeklődőbb tekintetű hat éves forma kisgyerek aztán addig-addig faggatta a flakon tartalmát éppen a lefolyóba öntő anyukáját, míg az utánanézett az interneten, mit is jelent a szimbólum. Merthogy neki sem volt fogalma róla. Abban a tudatban, hogy gyermeke egy szót sem fog érteni belőle, mint ahogyan első ránézésre ő sem értett belőle egy szót sem, hangosan felolvasta amit talált. Narancssárga alapon fekete X. Jelentése: „ÁRTALMAS. Anyagok és készítmények, amelyek belélegzésük, lenyelésük vagy a bőrön át történő felszívódásuk esetén korlátozott egészségkárosodást okozhatnak.” A gyermek elismételtette a mondatot. Aztán még egyszer és még egyszer, hogy jól megértse, lassan tagoltatva. Ezután anyja kezére, az asztal sarkára tett flakonra, majd a lefolyóra meredt. Váratlanul olyan harsány kacagásban tört ki, hogy az anya ijedten hőkölt hátra, leverve a meglehetősen ártalmas anyaggal teli tisztítószeres flakont.  (tovább>>) Read the rest of this entry »





Teofil (pictures)

19 01 2012

The Phantompig

Theodor

More picture from the tale / Még több kép a meséből >>  Read the rest of this entry »








Follow

Get every new post delivered to your Inbox.